HTML

Vakvágány

Érveléstechnikai nonszensz egy több mint két perces monológot úgy befejezni, hogy "Most akkor miről is beszélünk?"...

Friss topikok

Linkblog

Állítólag

GM8 2011.02.13. 04:06

Tudod én úgy vagyok jó fej, hogy elhiszem amit mondasz.

Én nem vagyok jó a bájolgásban, meg az enyelgésben, és a helyzet az, hogy bár ezt nap mint nap megsínylem, valójában nem hinném, hogy a világunk jósági mutatóin nem javítana, ha ezeket elhagyhatnánk végre, és a felszabaduló erőforrásokat gyakorlatilag mind1 mire fordítanánk, mert ennél bárminek több produktuma van. (Ez egy érzékletességet fokozó túlzás volt, természetesen találhatnánk még például olyan dolgot, ami teljesen hasonló módon értelmetlen.)

Szóval, igen, tanulom, persze, mert sajnos nem várhatom, hogy a világ kényem kedvem szerint változzon. Sajnos az van, hogy ha össze akarsz dolgozni valakivel, akkor elkerülhetetlen, hogy ezekbe a dolgokba belemenjél.

Milyen érzés? Akik világraszólóan rossz matekosnak és fizikásnak gondolták magukat az iskolában illetve kifejezetten humán érdeklődésűnek ismertettek meg, azoknak talán van fogalma, miről beszélek. A különbség csupán annyi, hogy nekik életüknek csupán egy rövid, 12 éves szakaszán kellett heti átlag egy-két alkalommal 45 percet ezzel foglalkozni, nekem minden alkalommal, amikor valakivel kommunikálnom kell, érintkezésbe kell lépnem, egy olyan dologból kell felelnem, amit értelmetlennek, haszontalanak találok, továbbá iszonyat rossz vagyok benne és nem is látom esélyét, hogy én ezen valaha is érdemben változtatni tudnék.

Igen, ilyen. A reál beállítottságú ember fejen is állhat, de mindig szívni fog egy humán beállítottságú világban.

Igen, agyam zegzugaiból feltörekvő gondolattöredékek arra panaszkodnak, hogy a "humán-" illetve "reál beállítottságú" fogalmak nem tűnnek túl tudományosnak! Tulajdonképpen definiálatlan fogalmakról bármit állíthatunk, minden esetben lesz olyan definíció, amely igazolja az állítást. Ez nem egy Gödel tétel, ugyanis bizonyítása annyi csupán, hogy bármiről is állítunk, ha az adott dolgot az állításunkkal definiáljuk mindenképpen cáfolhatatlan lesz a kijelentésünk. Tekintsük példaként az alábbi mondatot:

Aki a gondviselés vagy Isten akaratából olyanként teremtetett erre a világra, hogy a mindenséget behálózó gyönyörűség rajta keresztül azon megfogalmazhatatlan teljességgel árad szét a mindeneknek legmélyebb örömére, hogy én legbelül minden szempillantásomra tengernyi könnyel zokogom mindazt a kínzó tehetetlenséget, amellyel a röpke s mulandó szépség iránt érzett csodálatom kínzó kifejeztelensége és lehetetlen múlhatatlanság iránti vágya perzsel.

Az első, amit megállapíthatunk mindjárt a csalhatatlan lényeglátásunk demonstrációjaként, hogy az első tagmondatban nincsen állítmány, míg a másik kettő ennek alárendeltje!

Első, passzív-interaktív önismereti rovatbejegyzésünk, mellyel most ön is tesztelheti magát, akár az otthonában ülve, egy kattintással.

Kérem fogalmazza meg, hogy mi a legfőbb probléma a fenti példamondattal jelen kontextusban!

Ha sikerült, próbálja megjegyezni válaszát addig, amíg a következő sorban lévő szöveget ki nem jelöli, ekkor ugyanis összehasonlíthatja válaszát az enyémmel, amely megvilágító erejű lesz arra vonatkozóan, hogy melyikünk lényeglátása jobb!

>>> itt jelölje ki >>> Ha a mondatban nincs állítmány, akkor tökéletesen alkalmatlan azon állítás példázására, amelyben az állításaink igazságtartalmának képlékenységét hangsúlyoztuk. <<< itt jelölje ki <<<

Gratulálunk! Mindketten, úgy van!

Szóval, visszatérve a lényegre, akkor vegyünk egy egyszerűbb példamondatot, a buzgálkodás úgy tűnik ugyanis, nem vezetett eredményre. pl.:

Mari kötözködős.

Teljesen nyilvánvaló, ha a mi fogalomtárunkban a kötözködős definíciója az hogy "ld.: a Mari", akkor hiába is próbálja Mari magát kevésbé szőrszálhasogató vizeire kormányozni a társalgások tengerének, ő bizony kötözködős marad. Ez egyrészt egy szomorú szociológiai jelenség, amiről nem tudom, hogy valaha valaki kutatta-e, de érdekelne, hogy mennyire lehet emberek bizonyos jelzőkhöz társított fogalmain változtatni azáltal, hogy változtatjuk annak a tulajdonságait, akikre már egyszer rábélyegezték azokat. A másik fele viszont a tényleges problémámat példázta volna, de úgy tűnik, hogy ez túl egyszerű mondat volt az eredetileg általam bemutatni szándékozott jelenség megvilágításához.

Talán ez jó lesz:

A reál beállítottságú ember fejen is állhat, de mindig szívni fog egy humán beállítottságú világban.

Igen, ez jó példa lesz. Itt jól tetten érhető, mi történik, ha valaki olyan fogalmakat használ, amit nem definiált, de nem is fogadja el mások definícióját. Az történik, hogy nem állítunk semmit. Ugyanis, bárki is próbálná megcáfolni az állításunkat, hozzáigazíthatjuk a fogalom definícióját az elvárásokhoz, és egy olyan állítás, amit a benne foglaltaktól függetlenül szükségszerűen nem lehet cáfolni, nem tekinthető megbízható indikátornak a valóság egyetlen jellemzőjéről sem.

Hogy még egy módon érzékeltessem ezt, tegyük fel, hogy azt állítom:

Ebben a mondatban a második előfordulása a fikakikapókampó szónak a definiálatlan fogalomként értelmezendő része, nevezetesen, hogy a fikakikapókampó minden zsebbe belefér!

Ha a fikakikapókampó egy definiált fogalom lenne, akkor egyértelműen el tudnánk dönteni, hogy igaz-e az állítás. Nincs más dolgunk, mint megkeresni a világ legkisebb zsebét, és ellenőrizzük az állítás helyességét. Azonban ez túl bonyolult lenne, ezért inkább így járunk el: A fikakikapókampó pontos méretének ismeretében egyszerűen eldöntjük, hogy lehetséges-e akkora zsebet készíteni, amibe nem fér bele. Ha lehetséges, az állítást megcáfolhatjuk, azzal, hogy készítünk egyet. Ezt csinálják azok, akik gondolkoznak. Megvizsgálják a másik állítását, és azokkal a pontokkal kapcsolatban ismertetik a kifogásaikat, amelyekről ellentmondó információt birtokolnak. Ezt hívja érvelésnek legalább egy ember a földön. Ehhez képest sajnos van egy másik csoport, akinek a létszáma jelen modellünk értelmezési keretein belül (pl.: földönkívüli civilizációk esetleges létezésétől eltekintve) az emberiség létszáma mínusz egy fő maximálisan. Ők azok az emberek, akik azért állítanak dolgokat, hogy azzal érzéseket, homályos benyomásokat keltsenek a hallgatóban. Mivel számukra ez az érvelések színtere, teljesen értetlenül állnak azon esetek előtt, amikor a beszélgetőpartner rávilágít a fogalmaik definiálatlanságából adódó semmitmondóságukra. Egyszerűen nem értik, hogy ez hogy is jön ide? Pont, ahogy én nem értem, hogy hogyan nem képesek felfogni: amit szöveg címszó alatt produkálnak az alapvetően szemben áll azon világkép megvalósulása iránti vágyammal, hogy aki beszél, az állít is valamit.

És nem kell mondani, ezt nem várom el, mert szabad játszani a nyelvel, és miért ne lehetne csak azért csűrni-csavarni, hogy gyönyörködjünk a görbületeiben. Ha mondani akarok valamit, nem ezt teszem. Ezt akkor teszem, ha nem akarok mondani semmit, de állítani akarok!

De amit ama másik csoport tagjai tesznek, az másfajta játék. Körülbelül olyan, mintha valaki egy drága orvosi műszert kettéfűrészelne, kiürítené a készülékházat és bevásárlókocsinak használná azt.

De hogy még érzékletesebb legyek, tekintsük az

Á = (...)

állítást. Jól látható, hogyha Á-t éppen ezen állítással definiáljuk, akkor a (...) helyére bármit írhatunk, a mondatunk igaz lesz. Például ha egy matematikus kuruzsló azt mondja, hogy

Az Á szám negatív is, meg pozitív is, páros is, meg páratlan is, prímszám is, meg nem is.

akkor joggal kérhetjük, adja meg, hogy mi is az a bizonyos Á szám, aminek ilyen figyelemreméltó tulajdonságai vannak. Ekkor a válasz azt a modellt követi, hogy ismételjük előző állításunk, és magyarázzuk az alanyt az állítmányunkkal.

Haladó technika!
Amennyiben az ilyenkor adott válaszokban újabb definiálatlan fogalmakat használunk, csodákra lehetünk képesek. Például:

- Az Á szám negatív is, meg pozitív is, páros is, meg páratlan is, prímszám is, meg nem is.

- Hogy lehetséges ez? Kérem adja meg az Á számot, hogy állítását ellenőrizhessük.

- Ez úgy lehetséges, hogy az Á szám egy szuperszám, amely magasabb rezgésszámú univerzumokban létezik csak.
- Tehát Ön is elismeri, hogy az általunk ismert világegyetemben nincsen olyan szám, amiről könyvet írt?
- Természetesen erről itt szó sincsen. A csakra-energizációs gyakorlatokat bárki megismerheti és kipróbálhatja a könyvemben leírtak alapján, és akkor saját maga tapasztalja majd meg, hogy amiről írtam, az létezik.
- Sajnos létezik, hiszen már írt róla, így egy könyv tartalmaként kénytelen. Nem tartja Ön aggályosnak azt a tényt, hogy a könyv megvásárlásával én már fizetek Önnek azért, amiről még nem tudom, hogy működik-e? Mi történik, ha megveszem a könyvét, és nem kapom a leírt eredményeket?
- Garantálom, hogy ha az ott leírtaknak megfelelő szellemben sikerül őszintén befogadnia, akkor Ön is láthatja majd mondandóm lényegét.
- Hát köszönöm a megnyugtató válaszát. Én sokkal inkább érdeklődtem volna a befogadó őszintesége helyett az Ön őszinteségéről, de sajnos erre már a műsoridő nem add lehetőséget. Köszönjük hogy itt volt velünk.

Mint arra már céloztam fentebb: Nekem az állítás a valutám, én nem tippelek, és úgy szeretlek, hogy hiszek neked.

Mi kell hozzá? Csupán, hogy igazat szólj, de azért állíts is közben valamit! Ha bármelyik hiányzik, akkor már nem egy pályán focizunk!

Sosem szerettem volna, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy kénytelen vagyok részt venni az állításdeficites szóhányók undorító kéj-feldolgozóipari selejtszállítmányát szürcsölők csoportos onanizálásában. Nekik ugyan igazuk van, de nem állítanak semmit.

A másik csoportban azok gyűlnek össze, akiknek hittem, de már nem teszem. Nagyjából így tudom leírni, hogy kik azok, akikkel nem szívesen beszélek.

Ezen két típus közül ma azokról szóltam, akik kevésbé érdekelnek.

Szólj hozzá!

Hajnal

GM8 2011.02.11. 14:59

Egy korszak lezárultát jelzik nekem a hajnali dögszagra gyűlő démonai megbomlott elmémnek. Túlvilági dalokban zengik kölcsönbe elhasznált holnapom előre visszhangzó jajveszékelését.

Csatakiáltást ásítok. Az életről most éppen nincsen semmi mondanivalóm ezen kívül, s talán nem is érjük meg mindannyian, hogy ez megváltozzon, de abban azért hihetünk, ki szerint kenyérből kő, halálból élet, hiányból boldogság nem válik.

Kevesen tudják, de a hajnal olyan mint a falusi kutyák. Ha futva talál, bizonyára megkerget!

Szólj hozzá!

RIP logic

GM8 2010.12.26. 13:57

A logika halála nem azonos a logikus gondolkodás halálával. {Triviális...}

Az utóbbi az, hogy kétségbeesetten el akarom mondani valakinek, hogy soha többé nem akarok beszélni vele.
Az előbbi az, hogy mégis megteszem.

Igen, megöltem. Újra. Az egyetlen társam, aki elkísér. RIP.

Szólj hozzá!

Falra hányt borsó

GM8 2010.12.21. 21:00

Me:
A Nesteával lehet nyerni vagy milyageci?
Számozva van belülről a kupak.
He:
google
Me:
skynet
He:
kruton
Me:
Tim Kurton a neves film berendező arcberendezését átformálta egy váratlan napfolttevékenység.
(részletek a 6. oldalon...)
He:
részletek a tartalomjegyzékben
Me:
ördög a részletekben
avagy a falra festve
a falra hányt bors alatt fél centivel
He:
a küszöbre hányva
Me:
A küszöbszám túllépését követően, a küsz fő Santour teleszkópos brikcriklijén követő Ann, angolszász származású borsószárazó vendégmunkás több ízben lövést adott le hajnali 4 óra 32 perc és 38 perc között, amikor is a helyszínre érkező kommandós csoport vattacukorral nyugtatta meg az ámokfutó asszonyt.
A nő tettét később ketté-tárt karral támogatott érvelésében a gyermekkori csermely akkori befagyása által lehetővé vált koriórák olykori ki-ki hagyásával magyarázta, ugyanis ezen alkalmakkor nevelőapja már vagy negyvenöt napja a kaját szívószálon kapta, és rágcsáló lévén a foga le nem kopva oly méretűre nőt, hogy ez megrémítette a mára már felnőtt nőt.
Riporterünk az esemény után 1349 nappal a helyszínről tudósít:
-Kedves hallgatóink, lemerészkedtünk a tóig, de féltünk, hogy a helyi megtorlóink úgy basznak picsán, hogy futunk Torontóig, ezért a felvételeken a csermely csörgedező és a csermelyi hokipályán szolgáló edzőnő hangját egyaránt eltorzítottuk, majd hogy teljesen felismerhetetlen legyen, artikulálatlanul a háttérbe ordítottunk.
Orrhangú Orbánc Jácint riportját hallották, az élők és a megfelelő előfizetéssel rendelkező halott ákombákom formájú oszló testű egyedek, kivéve a nyomornegyedek földalatti lakói, így például a varsói, makói és monacói hullák és akiknek a dobhártyáját átfúrta egy fullánk. A szó a stúdióé, következzen Tillánk, aztán a csillagkapu Tilkkel, ha önöknek Tilk kell. Kellemes névnapot a Titanilláknak, és még több szabadnapot Törpillának, a bányában a Caterpillar-nak meg a kisgatyámban túrkáló Csillának s hozzá pacsit a pasijának, masnit az összes szabad sunának és új szerződést az RTL-re a Kasubának!
He:
nagyon fájhat a fejed
Me:
Ittam fekete teát és most jobb. Lehet a koffein valamit hazabaszott, bár gyanús volt, mert egy kicsit habzott, de valamit úgy tűnik eléggé átfazonírozott idebent, egy panírozott vastagon lezsírozott rozmárfasz keletkezett és az agyam elől minden helyet szép lassan bekebelezett...
He:
a képzelet
Me:
A képzelet bennem a valóságról valamit leképezett, de olykor az énem is belekérdezett, csak mire a válasz megérkezett, már rég fent volt a névelőn is az ékezet, így aztán a szellemi főfelügyelő hiába fékezett, a traffipaxos már lefényképezett. Megbasznak majd gyorshajtásért, midőn a fejemben nőtt gyors hajtás ért gyümölcsé fejlődött, odabent a lé eléggé döglődött módon lődörgött:
Hőbörgő bögöly gömbölyödött szívembe,
Bőrsömör csökönyödött szőrös felszínemre!
He:
és a bélszínemre
Me:
Bélszínem égiszem alatt gyarapítom, majd kétszínű vérszínű LEVIS-em azzal kitarkítom.
He:
a kantinom
Me:
Erről semmi nem jut az eszembe, pont, mint legutóbb szeptemberben. Rossz, mint a Florasept emberben, kevert a belemben, harag a keblemben, emelem fellegekbe, fel messze tengerfeletti egekbe csak hogy szabaduljak tőle, mert kedvemen csorbát okoz, ha valaki kertemben gorombán kártokoz, árt vagy a gondokon fokoz, arcul pofoz, majd hozzáláncol egy magnetofonhoz mi pocsék zenékkel mentáldeprivációba végleg lefokoz.
He:
a toboz
Me:
-mirigy váladéka, a világ tényálladéka magában ál s rejti a ráborított véka, s bár árnyéka masszív egy tányérka sas szív vagy kirántott zúza, esetleg némi pácolt medúza is megteszi, ha nincs rántott hús, így nem marad azért a kedvem borús.
He:
főleg ha szól a kórus
a faszomat
Me:
Megdobban a szív, még a háborús bűnös mellkasában is. Ez aztán banális, egy megkésett majális, decemberi abnormális rekorder abonet-katedrális.
He:
lejárt a kölcsönzési időm a könyvtárban tegnap és ma szólnak
Me:
így tudatják, hogy lazán lepasszolnak
He:
szopjanak ki
most mehetek be bazmeg

Címkék: im log

Szólj hozzá!

egymás ideje

GM8 2010.10.03. 23:16

Az eddigi leghosszabb párkapcsolatom két és fél évig tartott. Szakítottunk. Pontosabban én vele. Persze meglehet, hogy szándékosan Ő idézte elő, de ez nem tartozik ide.

És hát a lényeges dolog szerencsére nem érzelmes és depressziós, ahogy arra a bevezetőből esetleg következtetni lehetne.

Nézd, azt gondolom, hogy ha már megfogalmazódik benned az, hogy szakítanod kéne, és ez nem múlik el csak úgy magától rövid időn belül, vagy pl. amikor legközelebb találkoztok, akkor az már mutat valamit. {A mondatot megvizsgálva egyébként a kevésbé éber olvasó is rájöhet, hogy az abban megfogalmazott állítás valójában nagyon gyenge, és hogy nem vesz részt a további kijelentések alátámasztásában.}

Nem vele akartam leélni az életemet. Akkor minek húzzuk egymás idejét?

Ez nem arról szól, hogy most jobb-e nekem vagy neki, hanem hogy ezt kellett tennem!

23 éves, érted?! Ha gyereket akar, és persze miért ne akarna családot, de én tudom, hogy nem vele akarom ezt meglépni, akkor igen is abba kell hagyni. {A mondat első fele azt sugallja, hogy csak a gyerek jelenthet családot.} Mert 35 évesen már nem a legjobb szülni, 40 fölött meg kifejezetten veszélyes. És azért vegyük figyelembe, hogy nem 1-2 év alatt cuccol össze két ember. Ha azt mondjuk például, szerencséje van, és a mostantól számított harmadik pasijával végül megtalálják egymásban azt, akivel élni akarnak, akkor mondjuk egy éve elment a keresgélésre. Ha mondjuk, 3 év múlva össze tudnak költözni, és még egy évre rá gyereket akarnak, próbálkozás, plusz a kilenc hónap. A lényeg, hogy még nagyon szerencsés körülmények között is 28 évesen lehetne gyereke. Ez még nem hangzik veszélyesen, de ez azt is jelenti egyben, hogy az a 7 év, 28 és 35 között, az a vésztartalék. Az arra az esetre van, ha nem talál olyat, akivel eljutnának idáig, ha nem sikerül teherbe esnie, ha baleset vagy betegség éri, és éveket otthon kényszerül tölteni... Annyi dolog jöhet az életben, ami rajtunk kívülálló módon megakadályozhatja a boldogulásunkat, hogy igen is komoly biztonsági tartalékot kell beépíteni a rendszerbe ahhoz, hogy az megbízható módon jó eredményre vezessen. Tehát neki szüksége van erre az időre. Ez az ő vésztartaléka. Nem rabolhatja senki el tőle, azért mert kényelmes neki az a kapcsolat, vagy mert lusta vagy gyáva egyedül lenni...

Igenis észre kéne venni, hogy nem vagyunk már 14 évesek, és ebben a korban, ha együtt vagy valakivel 3-4 éve, akkor illik valamit lépni, ami túlmutat az otthon lakunk és néha az egyikünk a másiknál alszik és fordítva szintű tini-kapcsolaton.

Mi két és fél évet voltunk együtt, és igen, nem éreztem, hogy efelé haladnánk. Talán Ő haladt volna, én nem. Szóval ez a szakítás így volt korrekt. Mert ha valakibe szerelmes vagyok, akkor vele akarok lenni éjjel-nappal, össze akarok vele költözni és együtt lenni, amíg világ a világ. Mert az ilyen! Szóval, ha nem érzed ezeket, akkor annyi biztos, hogy szerelmes nem vagy! {A szerelem definíciójának kisajátítása.}

Persze ettől még lehet ideális pár két ember. Lehet józan belátással úgy dönteni, hogy együtt maradnak, mert nem találnának például jobbat, vagy már nem tudnának másban megbízni és további millió okból... De az már nem szerelem, hanem közgazdaság.

Ha már közgazdaság, akkor jelezném, természetesen nem gondolom azt, hogy bárkinek is egzisztencia nélkül, visszafizetetlen diákhitelekkel, megoldatlan lakhatással, szülőknél élve, és hasonló materiális tényezőkkel tarkított élethelyzetében gyermeket kéne vállalnia, csak mert különben minek vannak együtt?

Nem kell MOST akarni! Semmit se, főleg gyereket nem!

De úgy általában akarni azért kell. Valamit akarni kell! [Ha nem akarsz valamit, akkor mit akarsz, érted???]

Lehet, idealista vagyok még mindig ebben a kérdésben. Túlzottan is, míg más dolgokban már rég alább adtam. De sz'tem, ha tudom a másikról, hogy ő az, akkor tudom és kész! {Tautológia.}{{Hiányos tőmondat.}}

Komolyra fordítva a szót, ha valaki nem akarja valamilyen formában összekötni a másikkal az életét egy idő után, az két dolgot jelenthet:

1.) Jelentheti azt, hogy az illető még megtartja a lehetőségét annak, hogy továbbálljon. Ez magában nem jelent semmi rosszat. Ez egy folyamat része, amikor is a kapcsolat során az idő múlásával egyre inkább veszítjük el a jogunkat, hogy egyszer csak továbbálljunk. Ha leszólítok valakit valahol, akkor olyannyira intenzíven él ez a joga, hogy jó eséllyel nem fog még kommunikálni sem. Ha beszélünk két szót, akkor még mindig lehet, hogy továbbmegyünk, és soha többé nem szólunk egymáshoz. Ha már 1-2 percet beszélgetünk, akkor szinte biztos, hogy már nem fog köszönés vagy valami kibúvószöveg nélkül otthagyni, mert illetlenség lenne. Ha hosszabb társalgásba kezdünk, akkor egy idő után szükséges lesz bemutatkozni. Aztán sok-sok idő telik el, ugorjunk az időskálán való haladási sebességünkben egy nagyságrendet. Telefonszám csere, esetleg újbóli találkozás, netán többszöri találkozás stb. Mindez folytatható még sok féle módon, kinek-kinek a szájíze szerint, a lényeg az, hogy mindenki érzi, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább veszítünk abból a jogunkból, hogy egyszer csak felálljunk, és azt mondjuk, hogy "Többet nem szeretnék veled lenni!" Ez a görbe egyébként jól érezhető módon valamiféle exponenciálisan csökkenő jellegű. Ez ugyebár annyit jelent, hogy ugyan az idővel mindig egyre kisebb részét áldozzuk be a "faképnél hagyási jogunknak", de mindig kevesebb marad, mint korábban volt.
Visszatérve a főfonálhoz, ez annyit tesz, hogy egyre jobban veszítjük el az idő előrehaladtával azt a jogunkat, hogy ne akarjunk semmit a másiktól. Persze mindenek megvan az ideje, és mondhatja azt bárki, hogy attól még, mert nekem ez 2-3-4 év körül jönne el, neki sokkal több idő kell, de a lényegre itt nem figyelne, ugyanis ez nem csak magáról szól. Ezek az évek nem járnak csak úgy! Ezeket a vésztartalékából használjuk el a másiknak. Ez valójában az ő ideje. Tehát csak akkor használhatja valaki el, ha valami nyújt cserében... Az nem megy, hogy lógnak a levegőben éveken át, és közben próbálja az egyik fél szinten tartani a "faképnélhagyási jogát". Idővel egyre komolyabb biztosítékokat kell adni arra, hogy nem hiába áldozza be a másik a folyamatosan fogyatkozó lehetőségeit. Szóval egyfelől a lányok igenis megkövetelhetnék maguknak ezeket a biztosítékokat időről-időre, de a helyzet persze az, hogy ha már kérni kell, akkor nem ér semmit.

2.) Egyáltalán nem akarja soha senkivel összekötni az életét. Ilyen is lehet. És lehet, hogy két ilyen ember nagyon jól meglehet egymással, de valljuk be, ha nem akarják magukat összekötni senkivel, akkor valószínűleg nem fogják sokáig rabolni egymás idejét, amellett, hogy természetesen ebben az esetben nincs is úgymond mit rabolni, hiszen a "vésztartalék" elgondolás rájuk nem érvényes.

Összesítve, ha valaki nem akarja valamilyen formában összekötni a másikkal az életét egy idő után, az teljesen rendjén való, ha az egyik fél sem akarja. De ha az egyik fél akarja, a másik meg nem, akkor azt az esetet leszámítva, amikor a preferenciaérték nem állandó a lehetséges partnerek mentén*, a logikus lépés a szakítás. *: A legtipikusabb példa, hogyha szeretne valaki megházasodni, de csak egy bizonyos személlyel. Ha az a személy nem akarja elvenni, akkor elvileg még mindig nem indokolt a szakítás, mert mással nem szeretné, tehát nem nyerne semmit. Az más kérdés, hogy valójában egy idő után nem lehet-e, hogy mégiscsak belemenne mással is? A tapasztalat azt mutatja, hogy sok-sok ember hiába érez úgy, hogy a számára más nem létezik, túl tudnak idővel lépni ezen. Még egy dolog, amire jól jöhet a tartalékidő...

És persze meg lehet ezt fogalmazni másképp is:

Mert ha én lennék az, aki csak lek*rni akar valakit, akkor is megtisztelném annyival, hogy nem rabolom sokáig az idejét, hanem hagyom, hogy neki is legyen esélye megtalálni, akit keres. "Élni és élni hagyni?" Naiv eszme? - Itt támadható. Ha valaki ezt nem érzi elvárhatónak, azzal nem beszélgetek a továbbiakban!

Mert ha meg nekem Ő az "igazi", akkor meg nem jelent problémát, hogy elkötelezzem magam. Mert akkor úgy érzem, hogy csak nyerek ezzel. Ha nincs számomra nála jobb, akkor miért ne tenném?

Szóval igen, ha valaki 3-4-5-6-7-8-9 év alatt nem/sem jut el odáig legalább, hogy egy kib*szott gyűrűt rátegyen a másikra, az menjen a p*csába... de ez az én véleményem, és tudom, hogy ez nem egyetemes igazság. Mindenki másképp láthatja.

Csak azért mondom, mert amúgy meg erre találták ki. Azért jelkép, hogy ne attól függjön, hogy jól keresnek-e, hogy megengedhetnek-e maguknak egy komoly új életeseményt. És azoknak a lányoknak mondom, akik vágynak erre, de nem kapják meg, hogy még a nem szerelmes de logikusan gondolkodó pasiknak is el kéne jutni egy idő után oda, hogy ez valójában nekik jó, mert végülis nem kell még elvenni, nem kell még letelepedni, ez csak egy gyűrű, amit, ha már úgyis ezt fontolgatják, még mindig könnyebb eldobni mint egy közös házat meg két gyereket. És akkor azt már nem is említem, hogy kölcsönös kapcsolatban ez mindkét félnek biztosíték, és ugyan annyira akarja mindkét fél. Végre megjelölni azt az egyet, akit nem adna oda senkinek semmiért!

Valahogy minden arról kell hogy szóljon, hogy valamit építsünk a jövőre nézve. Még ha csak szegről-végről is. Azt hiszem, hogy mi már nem nagyon építettünk semmit.

A baj az, hogy nagyon sok pár van, akik nem építenek semmit, mert az egyik fél valahogy azon álmodozik a jó dolgában, hogy majd egy napon megszabadul a másiktól. És igazából az ilyen embereknek szívesen elmesélném a véleményemet, csak sajnos azt sem tehetem meg senkivel, hogy az esküvőjéről az maradjon meg az emlékezetében, hogy valaki úgy beszélte rá a párját...

Nekem minden esetre nem áll szándékomban többet senkivel együtt lenni ennyit, ha csak nem érzem úgy, hogy Ő az, akivel akár százszor ennyit is együtt lennék.

Szóval embertársaimnak üzenem: Legyenek emberek végre a f*szukért és döntsék el mit akarnak, mert ehhez nincs joguk! Mert önző dolog nem csak cselekedet lehet, hanem annak elmulasztása is...

Címkék: kapcsolat szakítás eljegyzés faképnél hagyási jog tartalék idő

Szólj hozzá!

Nyitány

GM8 2010.10.03. 18:34

A hasztalan veszteségek kincstára egy olyan hely, ahol reményeim szerint környezetbarát módon lehet majd megsemmisíteni azon tudattartalmaimat, amelyek életképtelenek valamilyen okból kifolyólag.

Címkék: ars poetica névjegy

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása