Egy korszak lezárultát jelzik nekem a hajnali dögszagra gyűlő démonai megbomlott elmémnek. Túlvilági dalokban zengik kölcsönbe elhasznált holnapom előre visszhangzó jajveszékelését.
Csatakiáltást ásítok. Az életről most éppen nincsen semmi mondanivalóm ezen kívül, s talán nem is érjük meg mindannyian, hogy ez megváltozzon, de abban azért hihetünk, ki szerint kenyérből kő, halálból élet, hiányból boldogság nem válik.
Kevesen tudják, de a hajnal olyan mint a falusi kutyák. Ha futva talál, bizonyára megkerget!
